Farsang és Velencei Karnevál
Vízkeresztkor (január 6.) elkezdődött a nagyböjtig tartó farsangi idő. A farsang régen olyan kivételes időszak volt, amikor viszonylag büntetlenül, nyíltan ki lehetett mondani olyan dolgokat, amiket az év más időszakában nem.A dózse és vendégei az erkélyről üdvözlik a népet. Megszólalnak a harsonák és léggömbök százai repülnek a magasba. A Campanile tornyából a Dózsepalota egyik oszlopához erősített drótkötélen lassan csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb. Az emberek kiáltoznak, „Viva Venezia! Ciao Venezia!”, a Colombina pedig a magasban kinyitja a hasát, és hullani kezdenek a szalagok és a konfettik.
Húshagyókedd a karnevál utolsó napja. Ekkor búcsúznak el a Karnevál Hercegétől, és ahogy az első napon mindent odaadtak neki, ekkor mindent elvesznek tőle. Hogy elűzzék a tél rossz szellemét, s hogy valójában véget érjen a mulatozás, szimbolikusan megölik a karnevált. A Karnevál Hercege élt, evett, ivott, kiszórakozta magát kellőképpen, és ekkor stílusosan búcsút vesznek tőle. Elkísérik utolsó útjára, és megsiratják. A máglyánál az élő alak helyet cserél egy felöltöztetett szalmabábuval, amit aztán tűzre vetnek.
A karnevál egyik fontos eleme a tűz. A megtisztulást jelképezi, tűzre teszik a rosszat, és mindenki megszabadul a bűntől. Ezzel a pillanattal a természet végre kilép a télből, és visszatér az élethez.

Természetesen többféle magyarázat is létezik:
1) Az elnevezés a középkori latin carne levare, „a hús elhagyása” kifejezésből alakult ki. Egyrészt
arra utal, hogy húshagyó kedden elbúcsúzunk a húsevéstől, másrészt pedig a
farsangi eszem-iszomra is, mivel ilyenkor rengeteg hús (disznó, marha, és
csirke) fogyott.
2) Egy másik magyarázat szerint: carrus navalisnak nevezték azt a kerekeken guruló, hajó formájú
szekeret az ókori Rómában, amelyet a február 15-én tartott Lupercalia-ünnepen álarcos tömeg húzott végig az utcákon, mint a
termékenység, bőség szimbólumát, a természet újjászületését köszöntve.
(a Wikipédia szócikke alapján)






